Április vége
dÉ 2014.04.22. 15:19
ÁPRILIS UTOLSÓ NAPJAI

Sajnos a hétfőn délutánra tervezett családi foci nem lett olyan aktív, mint előzetesen gondoltam, ezért senkinek sem tudtam személyesen elmondani a tavasz további programját. Megteszem ezt most…
A Kispest SE által szervezett és bonyolított regionális futsal bajnokság az előzetes tervek és a kiírás szerint az U7, U13, U15-ös korosztályokkal folytatódna szombaton, ám Dufek János és Kénoszt Ferenc erről egyelőre semmilyen információval nem látott el. Kérlek Benneteket, hogy időpontok hiányában is erre készüljetek, legfeljebb elmarad a program. Általában a kicsik szombaton reggel szoktak játszani, az U13-asok dél körül, az U15-ösök délután.
Április 27-én vasárnap rendezik az utolsó előtti Bozsik Tornát, az évek óta megszokott helyszínen, a SOROKSÁR stadionjában, a Haraszti úton. A program reggel 9 órakor kezdődik majd, tehát örülnék, ha ezúttal 8:15-ig a helyszínre érkezne mindenki. Találkozó az épületben, az AC Villám öltözőjében! 8:35-kor már beszélgetni szeretnék a gyerekekkel, 8:45-kor már megnyitó a műfüves pályán!
Az U7-es program nagyjából 60-70 perces lesz, az U9-esek 11:00 óra körül végeznek. Az U11-es csapat elvileg az U7-es csoki osztás után fog kezdeni, tehát a 2003—as ifjoncoknak elég lesz 9:15-ig a helyszínre érkezni!
Tervezett keretek (még változhat):
U7: lehetőleg minden 2007-2008-as gyerkőc.
U9: 2005-ösök
U11: 2003-2004-esek, illetve talán maradnak néhányan az U9-ből, ha nincs meg a létszám!
Szintén vasárnap lép pályára az U19-es csapat, a Ferencvárosi FC vendégeként, a Népligetben! Kezdés 15:00 órakor, tehát 14:00 órakor a helyszínen kell lenni. Örülnék, ha a hetek óta tartó javuló formát tartani tudnánk, ami azt jelentené, hogy megnehezíthetjük a hazaiak dolgát. Létszámban is bőséges megjelenést várnék!
|
Sziasztok!
E-mailben mentek az információk! Aki nem kapta meg, mindenképpen hívjon fel, vagy a délutáni edzésen érdeklődjön!
Köszi!