SZENZÁCIÓS SZOMBAT
dÉ 2017.01.29. 17:11
SZÉWALD PETI HÁTÁN CIPELTE CSAPATÁT SZOMBATON
Valami megváltozni látszik. Hosszú évek munkája kezd beérni. Srácaink az U10-es, illetve U11-es korosztályban játszhattak két-két meccset hétvégén. Ez még nem hírértékű. Az azonban feltétlenül az, hogy játékosaink közül többen 2017-ben kezdtek el úgy játszani, ahogyan az elvárható lenne tőlük azzal a múlttal, ami van nekik. Sőt, akad olyan fiú is, aki nem csak az elvárhatót produkálja hirtelenjében, hanem annál sokkal, de sokkal többet.
Ilyen gyerkőc Széwald Peti is. Játékosunk már 7 éve látogatja a hétközi tréningeket, illetve tagja rendszeresen a korosztályos csapatának. Eddig azonban nem tudott felnőni ahhoz a feladathoz, amit testvére, vagy a csapat többi tagja diktált neki.
2017-ben valami megmozdult benne. Igen, ez a cikk feltétlenül róla szól, mert egyszerűen olyat mutat hetek óta, amit a jobb játékosoktól sem várunk. Miről is van szó?
Védekező munkája az utóbbi hónapokban ugyan rengeteget javult, számos alkalommal hihetetlen ütemben és módon szerzett labdákat, utána azonban elakadt a dolog.
Ma mit csinál? A labdaszerzés után a játékszert megtartja. Több fajta csellel lerázza ellenfeleit, illetve bátor labdavezetésekbe kezd. Kioszt kötényt is, ha kell, de úgy, hogy tátva marad a szemlélő szája. Kiváló passzokkal elkápráztatja társait és a szurkolókat, de ami még ennél is sokkal varázslatosabb:
Peti immár csapata egyik gólzsákja is, aki nem piskóta találatokat szerez. Már két fordulóval ezelőtt is a saját térfeléről lőtt elképesztő gólt az ellenfél hálójába, de ezt megcsinálta most is. Pazar csel után kemény lövése a kapufán csattant egy ízben, de ezen kívül is rúgott néhány gólt. Hol a gólvonalról, hol a hatoson kívülről, ha elszánta magát a lövésre, akkor a kapusnak bizony rettegnie kellett.
Miért is ilyen fontos ez?
Az AC Villám Focisuli és Futsal Club játékosa sosem tartozott a jobbak közé. Némelyek esetleg még legyintettek is, amikor pályára lépett. A bizalom meghozta a várva várt eredményt. Sőt, annál sokkal többet.
Peti kinövi magát. Ma már nemcsak elvárhatót nyújt a pályán, hanem annál többet. Végig futja a meccset, megállás nélkül szerzi a labdákat, koncentrál, ami pedig a legfontosabb: örül. Boldog, amikor gólt szerez, elkezdte élvezni, amit csinál. Mi másért is űzhetnénk ezt a csodás játékot...
Csapatunk egyébiránt az összes meccsén ügyeskedett, olyan gárdák ellen is partiban volt majdnem végig, akik jóval előrébb tartottak eddig. 2017-ben kesztyűt húzott a társaság. Nem nagyon volt ezúttal gyenge pont. Lóri, Peti, Márkó, Zsozsó, illetve újonc Zsombink is gólokat szerzett, nem kevés alkalommal kellett az ellenfelek kapusának a gólvonal mögé nyúlnia a labdákért...
Gratuláció mindenkinek!
|