EDZÉSEK
dÉ 2017.08.21. 12:10
ÚJRA LENDÜLETBE JÖVÜNK
A pénteki edzés már nem kérdőjeles!
Az AC Villám Focisuli és Futsal Club 2017. augusztus 25-én pénteken már teljes intenzitással működik. Az összes utánpótlás korosztály megkezdi hivatalosan is az edzéseket, kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint értesítsétek társaitokat, barátaitokat is a start híréről.
Az elmúlt közel tíz évben a kispesti Eötvös József Általános Iskola sportcsarnoka jelentette mérkőzéseink, bajnokságaink helyszínét. Napokon belül ez gyökeresen megváltozik. Az iskola beszüntette a közkedvelt ligát minden korosztályban, ezzel egyidejűleg több egyesület játék lehetősége szűnt meg létezni.
Bár az MLSZ folytatja a futsal bajnokságok szervezését, ez akkora anyagi terhet ró a csapatokra, hogy sokan inkább el sem indulnak, mert nem tudják finanszírozni a szereplést.
Az AC Villám Focisuli és Futsal Club sokáig nem szándékozott a részesévé válni ennek az új rendszernek, ám másként nem megoldott a különböző korosztályok ésszerű versenyeztetése.
Eldőlt: Az U13-as bajnokságban két csapattal veszünk részt (egy 2005-ös, illetve egy 2006-2007-es gárdával), míg az U15-ös korosztályban egy csapatot delegálunk. Az U17/U19-es társaság a saját szervezésű AC Villám Futsal Ligában szerepel a továbbiakban is, a legkisebb korosztályok (U7, U9, U11) pedig alkalomszerűen fognak tornákra járni.
Tekintettel arra, hogy MLSZ által szervezett bajnokságokról beszélünk az U13-as és U15-ös korosztályok esetében, ez azzal jár, hogy már szeptember első hetében el kell intézni minden játékosnak a sportorvosi igazolását, amit aztán márciusban meg kell hosszabbítani a tavaszi szezonra való tekintettel.
Igény és komoly elköteleződés esetén az U7, U9, U11-es korosztályokkal 2018 tavaszán újra neki lehet veselkedni a Bozsik tornáknak. Ehhez közel maximális edzés látogatottság és megfelelő létszám szükséges!
AUGUSZTUS 25.:
1600 U17/U19
1700 U7/U9/U11
1800 U13/U15
EDZÉSEINK HELYSZÍNE: KŐBÁNYAI ÚT 38.
|